Múzsák háza - Ház múzsája

Hol is kezdjem. Talán a koncerten, mert az a legegyszerűbb. A koncert az a hely, ahol minden elkezdődött. Ez most úgy hangzik, mint valami novella, de nem az lesz, legalább is nem annak szánom. Szóval a koncert - péntek este (ha jól emlékszem, de az időpont nem annyira fontos, mint a helyszín sem - ZP - talán valaki ismeri, pardon : ) játszott a GHYMES nevezetű nevezetsen felvidéki együttes, akiket már régebbről is szívesen hallgatok. Egy nagyon szimpatikus emberrel, az egész napi borús idő súlya alatt mentünk el oda. A koncert nem sikerült túl jól, hangos volt, recsegett és fura módon, amikor vége lett egy számnak hatalmas tapsvihar következett, pedig akkor én még nem is tapsoltam, de a többiek sem. Szóval biztos, ami biztos alapon ezt is feljátszották, mint ahogyan az amerikai sorozatokban a film bizonyos poénosnak szándékozott részein röhögést játszanak be. Na mindegy, nem is az a lényeg, hanem, ahogyan ott álltam, eszembe jutott ez a bloggos dolog és elgondolkodtam, hogy vajon engem mi is blokkolhat a blogírásban. Mondanom sem kell, semmire sem jutottam, illetve annyira igen, hogy igyekezni fogok rendszeresen blokkolni a blokkot, ami a blogírásban blokkol. Hát így történt, és ennek a felismerésnek vagy megvilágososdásnak az eredménye ez a blog is, amit épp most Te olvasol, és pont itt tartasz ezeknél a szavaknál, sőt betűknél, amelyek nevezetesen épp egy rövidke versikét rajzolnak eléd, de nem épp most, mert még ott nem tartasz, csapán a felvezetését olvasod egy rövidke szösszenetnek, amelyet én, a blog írója (milyen hatalom is ez :) kedvelek, és mostanában embereknek is szoktam mondani, iletve elmesélem nekik ezt a kis versikét. Sajnos tényleg csak mesélem, mert pontosan idézni nem tudom, bár Neked, aki épp ezt olvasod és épp itt tartasz, igyekezni fogok minél pontosabb lenni, már-már idézek - remélhetőleg. Szóval, a költőnk Weöres Sándor, a költemény pedig a következőképpen hangzik: No, de mielőtt még elkezdeném, el kell hogy mondjam, lehet ezt a verset tankölteményként is elemezni. Sokunkra lehet jellemző, rám az utóbbi időben kiváltképp igaz, úgyhogy ad hoc ars poeticának is nevezem, de tényleg csak most ebben a pillanatan. vagyis ebben már nem...

Karesz hülye,
Gyöngyi hülye,
Csak én vagyok okos
Nekem a seggemben is felyem van.

Igen, és ha már nekem a seggemben is felyem van, akkor miket is szoktam csinálni mostanság, kérdezhetné/-ná valaki vagy valami, aki/ami érdeklődik nem irántam (bár annak mindig is örültem - hiúságok vására ez a blog, ezért is szeretem, vagy tán ezért fogom írni??), hanem egyéb, érdekesnek vélt érdektelen dolgok iránt, esteleg érdektelennek vélt érdektelen dolgok iránt (több lehetőség NINCS, ne is próbálkozz!), vagyis a blogom iránt. Nektek, vagyis éredeklődőknek (Zagyi, Gyuri és még talán 2 ember) elmesélem Gáspár Imre történetét, vagy inkább nem is mesélem el. Legyen ez titok, az irodalomtörtnet titka, amit nem mond el, pedig nagyon szeretné, de a kutya se hallgatja meg, ráadásul annyira sznob, hogy akárkinek el sem akarja mondani. Szerintem beteg... Nem vagyok titoktartó, inkább ripacs, aki azét betart néhány szabályt, ezért csak a titok egy részét árulom el. Gáspár Imre rimaszombati gyerek. Én itt Budapesten találkoztam vele, egy kávéházban. Ö elszívott két cigarettát a jobb fajtából és megivott 3 snapszot, mindezt az alatt a 20 perc alatt, amíg velem beszélt. Érdekes figura, nagyon széles a látóköre, de kicsit olyan "fely" típus. Sikerült megegyeznem vele, hogy meglátogatja Rimaszombatban a múzsákat, és a házukban, egy neves társaságban (amelyben Petőfitől kezdve Ferenczy Istvánig sokan ott vannak), helyet foglal a falon egy kiállításban. Azért döntöttem úgy, hogy őt kérem fel erre a posztra - sokan le akartak lebeszélni, de nem engedtem belőle. Imre nekem szimpatikus és punktum - mert Gyula (vele egy étteremben találkoztam, imádott ott enni - ez a hobbija, no meg a postakocsizás, mert ő már csak ilyen régivágású fazon) sokat mesélt róla, mint fiatal újságíróról. Például ezt is tőle hallottam: „[…] Egy ifjúkori könnyelműség folytán kénytelen volt öngyilkosságot elkövetni: divat volt ez akkoriban. Indali Gyula sem akart komolyan beleveszni a Dunába, csak azt akarta olvasni, mit írnak másnap, harmadnap az újságok, hogyan méltatják életét és költészetét a fukar kritikustollak. Gáspár Imre maga küldte be az akkori újságoknak öngyilkossága hírét. Az újságok megindultan elparentálták a tehetséges ifjú költőt, aki korai halált választott, holott a legnagyobb dicsőség várakozott reá. […] Az álöngyilkosság nem hozta meg számára a bűnbocsánatot. Menekülni kellett Pestről. Nem jött össze neki. Debrecenbe menekült, ahol aztán az örök körforgás törvénye szerint hasonlóan kilógott a sorból, vagy épp nem lógott ki, attól függ melyik sort nézzük. Mindenesetre nem élt hétköznapi életet, Gyula szerint Háromszor örökölt és háromszor verte el aztán örökségét, amelyből dúsgazdag ember lett volna.

Imre jelenleg Rimaszombatban tartózkodik a Múzsák házában, kiállítási tárgyként kuporog a falon és mindenkinek mesél(-ne) hajdani kalandjairól, aki meglátogatná őt és társait, akik május 26-án ünnepélyes ceremónia során vonultak be a házba. Petőfi ment elől, hisz ő ismerte a ház tulajdonosát, Huszt Jánost is, a rimaszombati ügyvédet, akinél egykoron megszállt, hogy másnap tiszteletbeli táblabíróvá válasszák. Aztán őt követve vonultak az írók, költők, festők, szobrászok és végül mi, halandók.
Nézzétek meg őke, ha Szombatban jártok, hallgassátok meg, mit akarnak mondani. Akkor ismeritek meg majd a titok másik részét, amit bár ripacs vagyok, de nem írtam le. (http://www.ujszo.sk/clanok.asp?vyd=20060530&cl=158903)
A blog címét csak most írtam oda, a második fele nem kimondottan passzintható a szöveghez, de majd legközelebbre kitalálok valami jó magyarázatot, hogy feküdjön rendesen minden ahogyan csak kell annak feküdnie.
Csak hogy ne felejtsem el, illetve, ha itt tartok, akkor választhattok. Írhatok nektek
A) a könyvhétről
B) Ou Dzsé Dí olvasmányélményről
C) interjúkról ezzel-azzal
D) élet nagy dolgairól
F) egyéb

Aki kitaláljam, hogy melyikre szavaznak a legtöbben, az választhat! :)

Üdv