Egy pillanat

vajon milyen hosszú lehet? Zorán az ünnepet próbálja kiszögezni az óralapra, percekre morzsolni, én a pillanatot. Valahol embertelen ilyennel foglalkozni, hiszen mi értelme van, csak agyonüti vele az ember a lényeget, vannak dolgok, amik nem arra vannak, hogy gondolkodjunk rajtuk - vagy ahogy Pilinszky írja: Ott az történik, ami épp nekem kibírhatatlan. Talán nem egyéb, kibontanak egy rongyosládát, lemérik, hány kiló egy hattyú, vagy ezerszeres ismétlésben olyasmiről beszélnek azzal az egyetlen lénnyel, kit szeretek, miről se írni, se beszélni nem lehet, nem szabad.
Mégis! Hogy tudjuk hány van belőle, és abból mennyi az igazi, hogy meg tudjuk tervezni, hogy hosszas és talán szánalmas vizsgálódás és keresgélés után rájöjjünk arra, amit már az elején is tudtunk: nem kell. Mert tudtuk. Mindent, már az óvodában - hogyan kell viselkedni, mit kell mondani, ismertük a legfontosabb bölcsességeket. Aztán telnek az évek (pillanatok), és ha szerencsénk van, néhányat ezek közül meg is tanulunk. Talán az a jó, ha minél többet, de azt hiszem, nem a mennyiség a lényeg: Lehet, hogy csak egyet, de azt odavissza, rendületlenül tudni, mindegy melyiket, de azt az egyet nagyon. Mert azon keresztül mindent meg lehet tanulni. Vagy a lényeg a folyamat: a tanulás. Kinek mi.
Milyen hosszú egy pillanat? Pont annyi, amennyire épp szükség van, de nem szerinted, hanem aszerint, hogy jó legyen, optimális legyen Neked, nekem, neki.