Gyurinak

Én nem tudom mi az, mi hátra van, az ismeretlen,
De tudom, ha eljön, jó lesz s el nem kerülhető.
W. Whitman

TANDEM , n. o.

Megszületett. :)

Misszió:
Olyan körként működünk, amely alternatív módszerekkel, értéket közvetítve fejleszt egyéneket, közösségeket és szervezeteket, hogy azok önértékelésükben és tudatos, felelősségteljes emberi mivoltukban megerősödjenek.


Szülők:

Dance

Csak tánc.

De az aztán
az emberekeért
a pályaudvarokért
a kötésért
a szakadásért
a kidobott palackokért
az elhagyott állatokért
a mosolyokért
a kihúzott fogakért
a beletörtekért
a csikorgatásért
a megoldásért
a levegőért
a létért
a léért
a mostért
a szerelemért
a barátokért
a szenvedélyekért
a szerepekért
a mondatokért
a szavakért
a kimondottakért
a bennrekedtekért
a meg nem születettekért
a feszülésért
az oldásért
egy-másért
értem.



:)

Buszos Pisti

Április, május, júniusban ezzel. Meg félig júliusban is. :)

Tábor

Megvolt az idei tábor is. Másként mint a többi. Játszmákkal teli porbankúszás, hogy a hibák helyett rajtam tapossanak. Még jó, hogy nem voltam egyedül. Könnyebb volt így. Ma egész nap azon gondolkodtam, hogy mit hoztam haza belőle. Zavart. Meg talán azt, hogy nem biztos, hogy azzal segítek, hogy engedek. Még nem tudom, hogy mit is kezdek ezekkel, talán ha majd tisztul a kép... majd akkor látszanak a részletek is a kontúrok mögött.
Na igen.
"Arra az emberre hasonlít, aki messziről nézve, mintha egy vasbottal haragosan verné a földet, s csak ha közelebbről vesszük szemügyre, látjuk, hogy kapálja."
egyelőre nem tudom biztosan. :)

p.

cím nélkül 3.

Összefolynak a napok. Annyira, hogy ma úgy utaztam le Szegedre, hogy elnéztem a megbeszélt találkozó időpontját egy héttel. Álltam az állomáson, hívtam Annát, aki csodálkozott, mikor bejelentettem, hogy itt vagyok az állomáson, merre induljak... No de megoldódott. Megvolt a munkamegbeszélés, a taxi, vonat, villamos és újból a múzeum. De ma emberi időig. Olyan gyorsan pereg az életem, hogy néha én is lemaradok mögötte. Még szerencse, hogy nélkülem nem megy tovább. Legalább is a sajátom, legalább is remélem, hogy nem megy...
:)

cím nélkül 2

és lerogyott a földre, a szuperhős. Csak úgy, erő nélkül,holtan. A másik feltette a lóra. És viszi, de ő is sebesült, lerogy a hóra, valaki rátalál, aki egészséges, és felteszi a lóra. Túléli. A holtat már nem is mutatják. Pedig szuperhős volt. Egyedül a ló totálplánban. Betűk, zene, reklám. Aztán már a ló sem.

csak úgy

Megkóstoltam egy szelet csokit. Tisztát, amit nem is szeretek, mert keserű. 85%-os, írja rajta valaki. Első pillanatban nem tetszett, de aztán elkezdtem érezni valamit... Talán át kéne szoknom.

+1

Feliratkoztam egy weboldalra, ahonnan minden nap elküldik az adott napra szánt evangéliumot. Nem minden nap, de igyekszem olvasni. Ez a rész a maiból van. Nagyon megtetszett.

"A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született."
Jn 3,1-8

pisti

Mert aktuális, mert szép

Idekívánkozik. Pedig eredetileg nem akartam ide tenni, de valahogy mégis. Mert jó, mert szép. És legfőképpen, mert aktuális. :)
Amúgy megvagyok, köszi.
Itt-ott kapálózok, itt-ott kényelmetlen, de nem panaszkodok.
Az élet egyre izgalmasabb így a 30 felé közeledve. Mosoly. Önmagán és a világon.
De akkor következzen az aktuális. Ez az:

Antoine de Saint-Exupery: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Csak áll, és néz mélyen érző szemekkel,
ellazulva, fáradtan sodródik a tömeggel.
Nem szól, nem hall, és nem háborodik fel,
megmagyarázza önmagának egy jópofa viccel.

Régen úgy gondoltam...

Régen úgy gondoltam, hogy angolul nagyon egyszerű megtanulni. Persze nem csak angolul, hanem bármilyen más nyelven is. Az angolra csak azért gondoltam, mert egzotikusnak tűnt izgalmasnak. 10-11 éves voltam, amikor az iskolában tanultuk az angol ábécét. Éreztem, hogy jól megy, énekeltük. Akkor még a hangom mutálás előtt volt, elviselhető lehettem énekelve. Ez utóbbit csak azok számára jegyzem meg, akik később erőst kifogásolták, sőt - kifogásolják énekhangom milyenségét. Szóval éreztem, ez jó. Életemben először, komolyan ekkor kezdtem azon gondolkodni, hogy az emberek, a körülöttem levők miért beszélnek csak 1-2-3 nyelvet. Hiszen, ha van ugye egyszer az az angol ábécé, amit az embernek még tanulnia sem kell, mert énekli, másodszor meg ott van a magyar ábécé, amit sokkal inkább kellett tanulni, de azon már szerencsére sikeresen túl vagyok, szóval, ha már megvan ez a kettő, akkor semmi mást nem kell tenni, csupán az egyiket lefordítani a másikra. Ez az elképzelés, hangsúlyozom, erősen elméleti jellegű, gyakorlatban való kipróbálása során hamar csődöt mondott. Igazán nem esett jól. Mert jó volt elképzelni, hogy elég megtanulnom az egyes nyelvek ábécéjét, a magyar szavakat, az ezeket alkotó betűket, lefordítani az idegen ábécé kiejtésére és már mehet is a beszéd. Már csak azon múlik a dolog, hogy mennyire vagyok gyakorlott, milyen ügyesen tudom fordítani a betűket. A következőképp nézhetett volna ki a dolog egy példán illusztrálva:
Ember (person)
e [i:] m [em] b [bi:] e [i:] r [a:r]
[i:][em][bi:][i:][a:r]

vagy egy másik pédán:

Igen (yes)
i [ai] g [dʒi:] e [i:] n [en]
[ai][dʒi:][i:][en]

Tény, hogy nem hasonlít az angol megfelelőjére. Hmm. Így utólag végiggondolva, enyhén szólva sok buktatója van a dolognak, de akkor ez engem nem érdekelt. Mint ahogyan Eleai Zenónt sem érdekelte a valóság. Amikor egyik tanítványa mosolyogva megcáfolta a filozófus egyik apóriáját, miszerint A pontból lehetetlen eljutni B pontba (a mozgás csak illúzió, valójában nem létezik), mert a két pont közti távolságot mindig lehet felezni a végtelen időben, ez ember ideje meg véges. Szóval a tanítvány jelentkezett, felrajzolt két pontot a porba, majd mosolyogva átballagott egyik pontból a másikba. Erre mestere lekevert neki egy pofont és elküldte azzal, hogy nem ért semmit. Valószínűleg nem azért tette, mert ezt a helyzetet csak így tudta volna megoldani.
Engem sem érdekelt a valóság, de hogy is érdekelt volna, mikor megfejtettem a nyelvek titkát. :) Azóta is ezzel próbálkozok. Az angolban pedig, mert arról elég sokat írtam, még mindig az ejbíszí megy a legjobban. :(
Mostanra ennyit. A múltkor eszembe jutott ez a régi elképzelésem, és nem akarom elfelejteni. Ezért ideírtam. Hogy, ha akarjátok, akkor Tík is lássátok.
P.

Új évi

Az új év mennyivel van jobban elválasztva az óévtől mint a hétfő a keddtől? Mi húzzuk meg ezt a határt. Szeretjük a formákat, alakzatokat, mert eligazítanak (?). Mi lenne, ha ezek nélkül is képesek lennénk élni? Saját és betanult határok nélkül. Kezdem sejteni, hogy mért teremtették ilyen nagyra az univerzumot :) De ez csak hangos gondolkodás a mi lenne, ha kategóriában. Valójában én szeretem a formákat és a határok többségét. Segít, hogy valahogyan megértsem magam, viszonyítsak. Az első határral együtt már 29 ilyen van mögöttem. Valaki mindig behúzza, sosem jövök rá, mikor, de egyszer csak meglátom és hol örülök neki, hol meg azon gondolkodom, hogy minek is örülök... De valahogy jól van ez így mégis. Eszembe jutott mostanság, hogy a 29-ből mennyi az elpocsékolt. Hol az arány ebben, mennyi az elfogadható. :) Talán minél kevesebb, bár nem hiszem, hogy létezik pocsékolás. Mihez képest - céljaimhoz? kényelmemhez? Mindenesetre remélem, hogy ez a mostani újabb év sok jót fog hozni.Minél több embernek!
Boldog új évet.

Pisti