Amikor meggyújtottam az első gyertyát a koszorún és azt mondtam, hogy induljon a készülődés és a várakozás, nem gondoltam, hogy ennyire bonyolult lesz. És azt sem, hogy mi mindenre kell majd várakozni. Na meg a hogyan? Ezt senki sem mutatta meg. Valami fura dolog van most, nem látom még tisztán, de valami történik, amit én mozgatok, de nem mindig akar arra menni, amerre akarom. Akkor talán lehet, nem is én vagyok az egyetlen mozgató :) No meg hát ezt mondom minden nap: "Legyen meg a Te akaratod..." Akkor mit csodálkozok?
Egyszer, mikor feladtam egy törivizsgát, aztán vigaszt keresve elmentem a kaplnkába egy esti misére, akkor a pap arról beszélt, hogy az embernek bíznia kell Istenben, bele kell kezdeni a feladatba, ha csak 20%-ot is tud beletenni, tegye azt oda, a többit majd a Jóisten... Akkor ezen elgondolkodtam. Rólam szólt. Most is rólam szól. Igyekszem.

Most akkor talán valami kellemesebbet. Amikor az ember, rólam van szó, elkezd egy életet, akkor annak az új kezdésnek megvan az a csodálatos lehetősége, hogy berendezheti azt. Mint egy szobát, olyan bútorokkal, amilyenek neki tetszenek, ahol jól érzi majd magát, otthont teremthet magának ebben a szobában. Növényeket ültethet, amiket ha jól gondoz, sok örömet hoz majd neki. Lassanként próbálgatom az ültetéseket, öntözgetem a már befogant növényeket, a többiek helyére pedig próbálok újakat ültetni. Lehet, nem most mindjárt, de idővel mindenképp. Igyekszem üres cserpeket is hagyni, hátha másnak is kedve támad hozzá. Ez jó érzéssel tölt el. Mostanában, ha azt kérdeznék, hogy mi a mottóm, akkor azt mondanám, hogy több is van, de perpillanat azt mondanám, hogy a "tudatos élet". Tudatossággal nem lehet boldoggá tenni az életet, de sokat lehet tenni vele érte.