Akkor most én

Akkor most én. Már olyan régen nem voltam, hogy lassan hiányzok magamnak. Meg nem árt néha visszatekinteni, monitorba róni, hogy mi is van, volt, lehetett. Próbálok válogatni, nem a fontosak és kevésbé fontosnak gondolt dolgok közül, a dolgok most nem foglalkoztatnak. Inkább az írások. Olvasok egy blogot és lenyűgöz. Ideírhatnám, idelinkelhetném, hogy melyiket, de nem teszem, mert még nem akarom megosztani, egyszerűen csak annyit akarok, olvasó, hogy tudd, olvsaok én is. Nem is akármit. Olyat, ami megérint, nem tudom, hogy változtat-e, de azt hiszem, az érintések akaratlanul is megváltoztatják az embert. Érhetik a lelket vagy a testet, mindenképp változik az alany. Ez az egyik szeretet-nyelv, tudtátok? Én sem, de most olvasom. Chapman - ő gondolta ki. Van még egy pár- ilyen nyelv, pontosan 5. Mindenki más nyelven "beszél", esetleg nyelvjárásban és ez pont olyan mint a kínai - a nyelvjárások nem értik meg egymást. Pedig csak le kellene írni, egy másik módot választani, máris megoldódik a gond (ha gond?!). Vannak két vagy többnyelvűek is, szerintem ők vannak többen. Ezt sosem gondoltam volna azelőtt... Meg azt sem, hogy mi az én szeretet-nyelvem. Kezdem érteni, figyelek. Másokét is. Az az érzésem, hogy régebben jobban értettem, de valahogy elfelejtettem, hogyan kell. Talán akkor kezdtem ezzel komolyan foglalkozni - disszertációt írni a nyelvvesztés(em?)ből... Nem vagyok benne biztos, hogy ez segít valamit a téma megértésében.