the system restarting... (ZN után copyrightot csenve)

Hát igen, when the system restarting... nem is tudom, mi állíthatná meg. Talán egy apró rajszög vagy egy szem, mondjuk homok, abban a gépezetnek nevezett masinában, ami csak szalad alattunk, mi hajtjuk rendületlenül abban a hitben, hogy előrejutunk. Pedig a az apró morzsákat csak azért kapjuk, mert valaki szereti nézni, ahogy gyűrjük magunk alá az örökké forgó kereket kapkodva az újabb lehulló darabokért. Az egészben csak az a szánalmas, ami épp a lényege az egésznek, hogy igazából sosem jutunk előre. Csak egy helyben rohanunk és mások röhögnek rajta. Mintha ez lenne az egyetlen megoldás. Pedig néhányan már rég kiléptek a taposósdiból, megtanultak néhány új trükköt, amelyet, ha időnként bemutatnak - jó időben, jó élőlényeknek, akkor hatalmas falatok esnek be hozzájuk, de még mindig a ketrecbe.
No de nem akarok pesszimista lenni. Nem áll ez hozzám túl közel. Egyébként is hiszek abban, hogy bármilyen kilátástalan is a helyzet, legalább is globálisan nézve annak tűnik, részleteiben gyönyörű lehet, és akár a legfontosabb értékekkel és értelemmel teli. Beszélgettem tegnap egy érdekes emberrel, vajdasági az illető, szóba került a háború és a bombázás. Viccelődött az egésszel, azt mondta, hogy ezt nem szabad nem elviccelni, mert akkor az ember nem bírja el. Így sokkal könnyebb. Persze nézőpont kérdése: ki mit hogyan él meg - szemszögek, paradigmák emberenként változnak. Mindenki másképp lát és hall, no meg érez. Úgyhogy mondtam is neki, hogy ez pont olyan, mint Kertész Sorstalanságánk fiúja - legalább is szemléletében.
Mostanában kerteket locsolok, embereket teszek fel a Népligetből Aténbe induló buszjáratokra, rosszarcú kalauznőknek veszek újságokat, és persze egyfolytában szandált akarok venni, de sehol nem találok olyat, ami nekem való lenne. Talán ha megtalálnám, meglelném benne magamat is... No ez költői volt :) Egy szandál, egy ember, aki keresi magát, és csak annyi történt, hogy régen érezte, ahogy a szél átfúj lábujjai között... A szandál meg visszaadja a fílinget osz minden rendbe jön. Ha ő is így akarja persze.
Mindezek előtt voltam Erdélyben "olvasótáborban". Kiscsoportom volt, rám bíztak 10 gyereket. Jó volt. Mindig sokat tanulok tőlük. Egy alkalommal, amikor leültünk, megkérdeztem tőlük, hogy mi szerintük az adott nap legfontosabb szava, meg tudják-e mondani egy szóban, egyáltalán lehetséges-e (ez hülyeség, mert minden az!), kifejezhető-e egy szóban, vagy egyáltalán melyik szó volt az adott napra a legjellemzőbb, számukra a legfontosabb. Asszem a feladat is úgy volt megfofgalmazva, hogy mi a nap legfontosabb szava (aztán a hété, évé, életé... stb. as you like it). Szóval, érdemes kipróbálni. És leírni. Egy külön füzetbe, amit az ember csak ezért tart, ezért vezet. No még az adott nap legfontosabb gondolata, ötlete belefér. Havonta, évente pedig lehet történeteket kreálni, az egyes napok legfontosabb szavaiból. Érdekes lehet.
Most csak ezt írtam aktuális érdekességként, legközelebb jobbat írok majd. :)
Üdv mindenkinek és legyen nagyon szép hetetek!!!
Pisti

Ötlett

A végén még azt meri valaki rám mondani, hogy hanyagolom a blogírást, úgyhogy ettől való félelmemben írok. Számítanak a külsőségek, mégha sokat is tiltakozik ellene az ember, szerintem cxsak kevesen tudják magukat teljesen függetleníteni mások véleményétől. Persze a külső kontroll nem árt, de túl komolyan venni sem szabad. Tán.

No, de nem ezt akartam. Vagy nem is tudom... Csak jólesik írni. Átköltöztettek a világ leggyönyörűbb irodájába -erőss barokk beütéssel. Kép nincs. Talán lesz. Nem igazán szeretem ezt a korszakot, de két hónapra egész izgalmas tud lenni, ugyanis akkor költözök vissza szokásos helyemre. Átépítés van a múzeumban, ezért ülök itt. Még mielőtt valaki megkérdezné.

Mivel lusta vagyok - ezt más mások is mondják, úgyhogy a helyzet kezd súlyossá válni - kitaláltam valamit. Azt, hogy ha én már nem is írok olyan rendszeresen "idézőjelben", azért fusson ez a blog, és legyenek rajta jó dolgok valamilyen rendszerességel igyekszek majd kitenni valami szerintem értékeset vagy érdekeset. Most még azt nem tudom, hogy itt, ezen a helyen vetemedek-e erre, mert közben majdnem véletlenül életre hívtam egy másik blogot, ami egyfolytában követelőzik, úgyhogy... Mindenesetre az jobban néz ki, csak hozzáférni nem sikerült még. Úgyhogy akkor itt folytatom egy verssel. Ez legyen az első próbálkozás a New Wave-en.

Kemény István:

Kesztyű

Te, aki tudsz vezetni,
fékeznél, ha egy kesztyű
volna az útra dobva
eléd, ahol a zebrát
közlekedési lámpa
világítja be zölden,
pirosan, sárgán, vagy ha
későre jár, csak sárgán,
elhinnéd azt, hogy sün, vagy
egyéb elütött állat;
mondjuk, hogy időd volna,
kedved is lenne élni
és élni hagyni mást is,
megállni és kiszállni
a hülye sünt szapulva,
vagy észrevenni rögtön,
hogy az egy kesztyű ott csak,
mégse lépni a gázra,
ha már nem tetted addig,
hanem kiszállni, és úgy
konstatálni, hogy kesztyű,
kesztyű az útra vetve,
és mivel te állsz itt csak,
nyilván eléd vetették,
megvárni, aki dobta,
és ha az nem jön, akkor
megvárni, aki dobta,
és ha az nem jön, akkor
rájönni, hogy nem is fog,
de mégse lehet mindent
a véletlenre fogni?
Megmondom, miért kérdem,
mert nem tudok vezetni,
és egy zebrára esve
heverek mint egy kesztyű.
Pirosan, sárgán, zölden,
ilyenkor már csak sárgán
villódzik rám a lámpa,
el is vagyok veszítve,
meg is vagyok találva,
van is párom meg nincs is,
egyedül mint az ujjam,
akármelyik az ötből,
mert nem jelentek semmit,
de mégse lehet mindent
a véletlenre fogni.

Ha összeolvassa az ember az egyes sorok utolsó szavait - ne keressetek sok értelmet- de érdekes gondolatok azért előjöhetnek. Legalább is nálam működik.

Kiengesztelésként... főleg informatikusoknak! :)

Amikor az informatikus bulin elszabadul a pokol...

Most nincs is cím

Nem hiába teremtett a Jóisten bölcsésznek engemet és nem InformatiQsnak. Nem tudtam eddig belépni, ezért nem írtam. Ez van. Fogjuk egyszerűen erre, mert ez a leghihetőbb, nem kell tovább magyarázkodni, hazudni és kibeszélni magam a lustaságom miatt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az utóbbi két hétben tényleg ez volt. No de hát megtörténik ez az emberrel, ha ritkán blogol, ugye?
Ez a rövidke blog most csak egy életjel kíván lenni, mindenféle többletinformációt messzemenőleg elvetek. Célom, hogy mondanivalómat hiperpurista módon, az absztrakt, poszttal (értsd mint előtag) kezdődő művészeteket megszégyenítően egyetlen rövidke szóban, sőt szótagban kifejezni, ami magába rejti egzisztenciám mindenirányú, elsősorban ontologikus megjelenését és mindennemű szubsztanciával való kapcsolatát a hipertérben és azon kívül is. Mindezt több nyelven, felkiáltójellel.
SUM! / SOM! / I'AM! /VAGYOK! /ICH BIN a sorrend nem számít és semmit sem árul el rólam...
Szóval, igyekszem a posztok (értsd: nem előtag) terén produktívabb lenni!

:) p.