Álomszínház

Sziasztok!

Csak azért vetemedtem megint a blogírásra, mert Gyuri megint megihletett a dobos történeteivel. Ne izguljatok, nem dobokról fogok most írni, mert hát nem lehet mindenki olyan, mint Gyuri vagy Oli, akiket a dobok igazán lázba hoznak. Én inkább másfelé terelgetem a betűk fonalját.
Én inkább egy élményemről írok, a tegnapi estémről. Persze csak a publikus dolgok következnek itt - a fogmosást és más egyéb erotikus részleteket kihagyom. Ne is várjatok ilyeneket. Nem vagyok hajlandó kirakni a piros körben megjelenő 18-as számot a monitor sarkába - már csak technikai okokból sem, ui. bölcsész vagyok :)
De hogy ne csűrjem-csavarjam a szavakat, amelyek itt vannak a nyelvemen és már alig várják, hogy kiszaladjanak, kirohanjanak, illetve rárohanjanak a monitorra, magyarán a lényegre térek. Tegnap délután kaptam egy meghívót, nem is meghívót, inkább egy színházajánlatot az estére. A színház neve mindjárt megragadott, Álomszínház (www.alomszinhaz.hu). Nem is hezitáltam sokáig, elmentem este hétre. Egy pincében találtam magam, ahol a belépőjegy egy párna volt, amit a székre kellett helyezni, hogy az ember kényelmesebben üljön. No ne gondoljátok, hogy teljesen ingyér volt a kizspárna, kemény 900 forintomba került, de asszem ezt még ki lehet bírni. Mindegy. Beléptem a félhomályba, egy pincét képzeljetek el, ahol van egy éjjelilámpa, egy fogas mindenféle színes kendőkkel szemben három szék, oldalon pdig egy kis pódium, rajta kisasztal, mellette két szék. Rajtam és a partnermen kívül volt még ott vagy 15 ember - a nézőközönséget alkottuk, de ott ez a fogalom meglehetősen relatívnak bizonyult, ugyanis ez egy interaktív színház. A játékmester(!) mindjárt az elején felkészített mindenkit, hogy itt aztán nincs olyan, hogy csak nézünk, mint a moziban/színházban, itt mindenki (persze csak ha akar és van kedve), részese lehet az előadásnak. Ha erre senki nem vállalkozik, akkor nem lesz előadás, mert mi, a közönség vagyunk a forgatókönyvírók. Ők csak arra vállalkoznak, hogy eljátsszák az álmainkat. Először azt kérdezte meg, hogy milyen hangulatban érkeztünk a színházba, engem mindjárt kiszúrt az ipse, mert vihogtam, mint a vadalma, úghyhogy el is meséltem neki, hogy milyen várakozással léptem be ama küszöbön. El is játszották, sőt, tényleg érdekes volt látni valahol saját magamat, de ugyanakkor a színészeket... Tetszett. Aztán az álmok egy részét, momentumait játsztták el, ezután megkértek embereket, akik felmentek a pódiumra, ott pedig elmesélték az egyik álmukat. Ők pedig eljátszották. Félelmetes volt, néha szórakoztató. Nagyon ritkán unalmas, de mindenképp tanulságos. Én nem meséltem el egyetlen álmomat sem, mert pont ott, akkor egy sem jutott eszembe, de akik elmesélték, azoknak hatalmas élmény volt. Ezt lehetett látni az arcukon. Egy csomó mindent megtudtak az álmukról, magukról, arról, hogy mit is jelenthet. Pedig nem történt semmi más, csak 3 színész teljesen spontán módon megjelenítette az álmát. Két nő és egy férfi játszottak - őket neveztem eddig színészeknek. Minden előzetes megbeszélés nélkül játszottak, csak felálltak, elindult valami kopogás vagy csattogás és adták magukat, karaktereket, sztereotípiákat, de mindenképp nagyon egy húron pendültek, egymásra voltak hangolva.
No, de azért, hogy ne ódát zengjek, legyek már egy kicsit kritikus is, mert a kép teljességéhez ez is hozzátartozik. Szóval, kicsit meglepődtem, hogy az embereknek csakis rossz álmaik vannak, legalább is csak ilyen rémísztő álmokat meséltek el. Pedig itt a jó álmok csodákra lehetnek képesek. Gondoljatok bele, ez volt az előadás. Úgyhogy, ha legközelebb megyek, megjegyzek egy szuper álmot, eljátsszatom velük, így a többi ember estéje is jobb lesz!!!
Valahogy néha az volt az érzésem, hogy depressziós emberek járnak oda, akik válaszokat várnak, pedig ez egy színház és nem pszichoterápia, bár voltak pillanatok, amikor ez a határ eléggé elmosódott, ez nem tetszett. Én színházba mentem, nem pedig tréningre. Először azt hittem, ez egy olyan színház, hogy elmondasz egy álmot, ők pedig eljátszák, majd egy kicsit hozzátesznek, továbbviszik. Aztán végiggondoltam, hogy ez félelmetes és rettentő veszélyes lenne. Sőt, nem szabad ilyet tenni ebben a környezetben. Mert ha elmondom az álmom, az valahol jelent nekem valamit, ha ők másghogy fejezik be, félrevezethetnek, megsebezhetnek, érzelmileg érinthet az egész nagyon rosszul, de bárhogy is legyen, elvennék tőlem a saját álmomat. Nem beszélve a különböző lelki következményekről. No, de nem ezt történt, ők profik voltak (a játékmester például hivatásos pszichoterapeuta, és teljesen profi módon tud csukott szájjal ásítani...).
A következő előadás december 21-én lesz, karácsonyi álmokat szeretnének eljátszani. Addig én is igyekszem minél szebbeket álmodni, hogy szebbé tegyem az előadást és ha majd eljátszák, akkor sokszorozódjon meg az öröm, amit az álomtól kaptam (elsősorban bennem :)).
Asszem mostanra ennyi.
Üdv Mindenkinek!

pisti