Találkozás

Van úgy, hogy az ember jókor van jó helyen. Nem hiszek a véletlenekben, de ennek a mostani ajándéknak nagyon megörültem. A PIM egy Vas István estet szervezett a költő születésének 100. évfordulója és egy új weboldal alkalmából. Volt egy kerekasztal-beszélgetés nagy, okos emberekkel, ami jó is volt, de nagyon elhúzódott, ráadásul késő is kezdték, 7-kor, úgyhogy én már eleve hátul húzódtam meg, mert gondoltam, hogy nem maradok végig. No meg azért is jó a "hátsó meghúzódás", mert akkor látni a közönséget, ahol sok ugyanolyan ismert művész figyel üldögélve, mint akik a pulpituson ülnek. Félidőben beiktattak egy szünetet, én meg úgy döntöttem, hogy elillanok, úgyis volt még dolgom aznapra. Ahogy megyek kifelé, látom, hogy egy megtört, idős bácsi próbál lejutni a lépcsőn. Odamentem, segítettem neki, közben beszédbe elegyedtünk. Ismerős volt, de nem tudtam hova tenni. Meg az is fura volt, hogy ismeri a múzeum épületét, azokat a részeket is, ahova nem lehet csak úgy bemenni. Mikor erre rákérdeztem, elmondta, hogy azért tudja ezeket, mert itt volt a PEN Klub, ő egy időben elnöke volt ennek. Leértünk feladtam a kabátját, nehezen ment, a keze nem találta a kabát ujját, viccesen meg is jegyezte, hogy eddig csak lányokkal volt ilyen problémája. Aztán megköszönte, megkérdezte a nevemet, és ő is bemutatkozott. Hubay Miklós, mondta. A lúdbőr az megvolt. Nagy tisztelője vagyok ennek az embernek, szerintem az egyik legjobb még élő drámaíró, na és innentől kezdve az objektivitásomat el lehet felejteni... :) Elmondtam, hogy épp most olvastam az Elnémulás című drámáját, ami a nyelvvesztésről szól. Örült neki, de nem csak mondta, látszott rajta, hogy megtisztelve érzi magát, látszódott az öröm az arcán. Ugyanakkor hihetetlenül alázatos volt, nem volt egy túlzó gesztusa, egy nem odaillő, nem megfelelő szava. Az öregség nagyon látszott rajta, és a talán ebből fakadó bölcsesség is. Nagyon szeretek ilyen emberekkel beszélgetni, mert valami olyan világból valók ők, ami mostanában nem is vagy alig (talán épp bennük) létezik. Van valamilyen kisugárzásuk, az alázattal egy olyan bölcsesség sugárzik belőlük, amiben jó megfürödni vagy egyszerűen csak a közelben lenni. De erről majd talán egy másik bejegyzésben. Most csak halvány illusztrációképpen, hogy miről IS volt szó amíg megvártam vele a taxit, ami szerencsére késett :) A nyelvekről kezdtünk el beszélgetni, hogyan pusztulnak el a kis nyelvek, a politikusok, az Unió hozzáállásáról, ami csak szinte alibiből törődik, ill. foglalkozik ezzel a problémával. Aztán beszélt az európaiság eszméjéről, mennyire nem lehet érezni ma azt, hogy miről is szól igazában: Tudja, ha létezett volna Európai Tanács a XX. század elején, kik ültek volna benne? Bizonyosan ott ülne Babits, ott ülne Ortega y Gasset, és most ki ül ott? Politikusok." Legyint. Elgondolkodtam, hogy azok, akik nem ismerik és talán nem is érzik az európaiság eszméjét, hogyan tudják képviselni azt, és amikor megbízatást kapnak erre, végül mit fognak képviselni. Bizonyosan vannak nagy tudású, jó emberek jó helyeken, de tényleg sok az olyan ember, akinek az összes tudománya az, hogy ő politikus. Nem is lenne baj ez, ha érti és érzi az ügyet amit, képviselni kell, és jól csinálja. Az előbbiek nélkül az utóbbi csupán bohóckodás és közveszelyés dolog.
Sok dologról esett még szó. Nem csak beszélt, hallgatott is, kíváncsi volt rám. Az idős embereknél sokszor tapasztalom, hogy szívesen beszélnek, kevesek azok, akik bármikor képesek hallgatni is.
Elmondta, hogy rosszul lát már, mozogni is csak nehezen tud. Nem szokott kimozdulni, de most a héten kétszer is kimozdult, vasárnap a Béke téren egy misét mondatott a barátjáért, Vas Istvánért, meg eljött ide, erre a beszélgetésre. Amikor beszélt, elmerengtem, milyen óriási belső világa lehet ennek az embernek, aki egyrészt sokat látott, sokat tapasztalt, másrészt egész életében történetekkel dolgozott, történeteket talált ki, nem is akárhogyan! Kicsit az volt az érzésem, hogy ebből a belső világból beszél kifelé, ide költözött ő már be, a félig vak szeme befelé kiválóan lát, oda, legbelülre vannak eltéve a fontos dolgok. A kinn, ahogy a beszélgetésből kiderült, már nem olyan vidám, fiával él, aki "depresszióbeteg", gyűlöl mindent, ami elveszi az apja figyelmét róla. Szétszaggat kéziratokat, készülőben lévő alkotásokat betegségében. Amikor arról tudakoltam, hogy épp dolgozik-e valamin, azt válaszolta, hogy csak fejben, nagyon óvatosan kell, titokban dolgozni, a fia miatt. De a fejében már megvan, még gólyakorából maradt az az ötlete, hogy drámát ír az első magyar táncosnőről...
Megjött a taxi, sokadszorra is megköszönte a segítséget, kezet nyújtott, rám nézett, reméli, hogy még találkozunk! Segítettem beülni a taxiba, elhajtottak, én ott maradtam egy szál pulóverben, félig átfagyva, de szívesen maradtam volna még tovább is. Nem tudom, hogy tényleg találkozunk-e még, de hogy ez a találkozás nekem megadatott, azért nagyon hálás vagyok a sorsnak.

Reggelek/-re/-hez

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban.
Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel.
Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.